Simonics Péter vagyok, 2013 óta állok a kamera mögött. A fotózás eleinte hobbinak indult, ám ahogy telt az idő, egyre inkább az életem részévé vált. A későbbiek folyamán lehetőségem nyílt egy elismert cégnél kitanulni a szakma fortélyait, majd 2019-ben hivatalosan is fotográfus lett belőlem. 2020-ban nyitottam meg az első üzletemet Körmenden, amely a mai napig nagy sikerrel üzemel. Elsősorban a portfóliók, esküvők és rendezvények fotózásában tudok kiteljesedni. Munkám során szeretek új embereket megismerni, s nem riadok vissza a kihívásoktól sem.
Úgy gondolom, minden embernek van egy olyan pillanat vagy esemény az életében, amelyre szeretne örökké visszaemlékezni.
Az én dolgom az, hogy ezt az emléket a lehető legjobb és legszebb formában örökítsem meg.